Heti mese

A heti mese a "Madarak és fák napja" óvodai programhoz igazodva minden csoportban ugyanaz, korosztályonként bővülő részekkel.

Kelep Elek

(1. rész)

 

Egyszer volt, hol nem volt, élt messze Afrikában egy gólya, akit Kelep Eleknek hívtak.

Sokszor hallotta a szüleitől, hogy milyen szép helyen született, és nevelkedett, de sajnos ő maga már nem emlékezett erre vissza, így elhatározta, tavasszal elrepül Magyarországra.

Így is tett. Útközben sokat gondolkodott:

- Milyen sokat kell repülni, hogy megtaláljam azt a helyet, ahol felcseperedtem és ahová a többi gólya is vissza-visszaszáll. Nagyon kíváncsi vagyok milyen az a kémény vagy a

villanyoszlop,  amire fészket szoktak építeni.

És miközben így gondolkodott, egészen gyorsan elteltek a napok, hetek, s megérkezett mihozzánk Izsákra.

- Milyen szép táj, de nem tudom jó helyen járok-e. Meg kell kérdeznem valakit, hogy kiderítsem hova is készíthetném a fészkemet.

Ahogy beérkezett a városba, igen sok madárral találkozott, így megszólított egyet közülük:

- Ne haragudj, megmutatnád hová fészkelhetnék?

- Persze, gyere csak velem! A szomszédomban éppen van egy üres eresz.- meg is érkeztek-

Ide te is elkészítheted a fészked. Tapaszd csak a ház falához nyugodtan!

- Ó, de tudod én gallyakból, vesszőből készítem a fészkem, és én szeretem az eget és a tájat

kémlelni. Itt még a nyakam sem tudnám kinyújtani, nemhogy a lábam! De azért köszönöm

a kedvességed! Neked sok örömet a fiókákhoz, kedves …ööööööö…..Ki is vagy te?

- Fecske Ferenc. Sajnálom, hogy nem költözöl ide, jó szomszéd lennél! Akkor további jó

keresgélést!

Kelep Elek pedig, tovább repült. Szerencsét próbált még a nádasban, ahol a nádirigó kínálta fel a szomszédságát, de az sem volt Kelep Elek helye, sőt még a veréb, a vadgalamb és a szarka szomszédság sem volt megfelelő, hiszen akkor Eleknek fára kellett volna fészket készíteni, a sűrű ágak, gallyak közé, ahol még a szárnyát sem tudta volna kitárni.

- Mi lesz így velem?! Kitől kérjek segítséget? Megvan!!!!!!!! Láttam a közelben egy tavacskát, s ahol tó van ott béka is, s ahol béka ott gólya is van! Megkeresem. Így is tett. Jól gondolta, valóban a sok béka miatt több gólya is ott sétált a sekély tóban vacsorára vadászva. Megszólított egy szép gólyalányt:

- Szervusz. Én Kelep Elek vagyok és szeretnélek megkérdezni, nem tudsz egy helyet, ahová

fészket készíthetnék?

- De jó, hogy látlak! Nem emlékszel? Én vagyok Kelep Ella. Pont a ti szomszédságotokban

laktunk. Szívesen segítek. Sőt még azt is meg tudom mutatni, hol van az a fészek, ahol te is

születtél. Gyere velem!

Kelep Elek örömmel szállt Ella nyomában, aki megmutatta Elek családi fészkét, melyet látva

szeretet melengette meg a lelkét, majd Ella megmutatta azt a leggyönyörűbb helyet is, amit csak gólya elképzelhet, ahová érdemes lenne fészket építeni.

Ella, miután megmutatta ezeket a helyeket visszaszállt a tóhoz, s ott töltötte a napjait, míg Elek, hogy ő is örömet szerezzen, elkezdte építeni a fészket Ellának arra a helyre, amit neki mutatott. Napközben a fészek építésével foglalkozott, de enni ő is mindig ahhoz a tóhoz szállt, ahol Ellával találkozhatott és beszélgethetett. Amint elkészült gallyakból, vesszőkből a fészek, odahívta a gólyalányt:

- Gyere Ella, mutatok neked valamit!

Ella csodálattal nézte a gyönyörű fészket, és szeretettel Eleket, aki elkészítette számára.

- Ella!

- Tessék!

- Szeretnélek megkérdezni, lennél a feleségem?

- Boldogan! – felelte Ella És eljárták a násztáncukat, beköltöztek a közös fészkükbe, ahová Ella nemsokára tojásokat rakott, amit felváltva melengettek, s boldogan várták mikor bújnak ki a kicsi fiókáik.

 

„Kelep Elek vacsorát keres”

2. rész

 

Elek és Ella nagyon boldogok voltak hisz tudták, hogy már hamarosan eljön az idő amikor, a kicsinyeik kikelnek. Kis idő múlva megérkezett várva-várt kicsinyük, a kis Kelep Ernő. A kicsi gólya szépen növekedett. Egyik este, mikor Elek nagyot ásítva lefeküdni készült, valami furcsa morgást hallott.

- Mi lehet ez?- Fülelt, de a morgás csak nem maradt el, sőt egyre erősödött.

- Innen hallom egészen közelről!

A kis Kelep Ernő halkan megszólalt.

- Apa, éhes vagyok!

- Mit szeretnél enni, kisfiam?

- Békát, meg egeret, meg siklót, meg halat!- válaszolta izgatottan a kis Ernő.

- Jól van, elindulok vacsorát keresni!- válaszolta az apagólya.

El is indult Elek, elrepült a Kolon -tóhoz vacsoráért. Egészen magasan szállt fenn az égen,

közben a fákat, füvet leste, hátha megpillant valami élelmet. Észre is vett egy kicsi egeret és gyors szárnyalásba kezdett, hogy lecsapjon rá, de bizony a szemfüles kis egér is észrevette Eleket és elrejtőzött egy üregben. Elek kicsit szomorú lett, hogy elszalasztotta az egérkét, ezért úgy döntött, hogy alacsonyabban száll, így nem lesz ideje a vacsorának elmenekülni. Így is tett, nagyon alacsonyan repült és úgy leste a füvet. Hamarosan meg is pillantott egy siklót. A közelébe repült és már tátotta is a csőrét, de a sikló az utolsó pillanatban besiklott a vízbe és eltűnt a szeme elől. Kelep Elek bosszankodott egy kicsit, végül úgy döntött, hogy tesz még egy utolsó próbát. A fűben lépkedve, halkan, fejét ide-oda ingatva kereste édes csemetéjének a finom vacsorát. Az egyik közeli tisztáson észrevett egy kicsi békát, aki gyanútlanul üldögélt egy fűcsomón. Elek egészen halkan odalépdelt a békához ,kinyitotta a csőrét és „ Hamm” bekapta. Csőrében az eleséggel hazarepült, ahol a kis Kelep hangos kelepeléssel fogadta a visszatérő Eleket.

Közösen megvacsoráztak, azután Ella és Elek is megpuszilta, megölelte a kis Kelepet és

aludni tértek.

Kelep Elek és a fekete gólya

3. rész

 

Teltek múltak a napok, s az izsáki gólyafészekben szépen cseperedett a kis Kelep Ernő, Ella és Elek szeme fénye. Ám egy szép tavaszi napon sötét felhők gyülekeztek az égen Elek így szólt a családjához.

- Azt hiszem nagyon nagy vihar közeledik ! Gyertek közelebb, bújjunk össze, nehogy valamelyikünk kiesen a fészekből , ha jön a vihar!

Ahogy ezt kimondta Elek, iszonyatos szél kerekedett. Csavargatta, ráncigálta a fák koronáját és persze Elekék fészkét sem kímélte. A két megrettent szülő szárnyával óvta a kétségbe esett kis Kelepet. A nagy szélben egyszer csak elkezdett a fészkük is mozogni, s egyre több gally potyogott le a földre. Nagyon féltek mindannyian, s így még szorosabban ölelték egymást.

Lassan a szél ereje kezdett alább hagyni, s a felhők mögül ki -ki kukucskált a napocska. A vihar elvonult. Elek szemügyre vette az alaposan megtépázott fészket. Így szólt Ellához:

- El kell mennem gallyakat gyűjteni, hogy meg tudjam javítani a fészkünket!

Elek sok barátjával találkozott, miközben hordta a gallyakat. Találkozott a széncinkével, a harkállyal, a fecskével, a kócsaggal. Ám egyszer, mikor egy magas tölgyfához ért, egy különös madarat pillantott meg.

Nagyságra akkora volt, mint ő, de a tolla fekete volt és a csőre is sokkal vörösebb volt , mint az övé. Úgy döntött, hogy megszólítja:

- Jó napot!

- Jó napot!- szólt a különös madár.

- Elnézést te milyen madár vagy?- kérdezte Kelep.

- Én vagyok a fekete gólya. – válaszolta.

- Hűha, én meg a fehér gólya. Akkor rokonok vagyunk?- kérdezte

- Nem.

- Miért nem?

- Nézd csak, te a villanyoszlopokra építed a fészked, én meg a magas tölgyfák ágaira. Te az emberhez vagy szokva, én nem. - magyarázta a fekete gólya.

- És mond csak, a te fészked is megrongálódott a viharban?- kérdezte Elek.

- Igen, éppen gallyakat gyűjtök, hogy megjavítsam.

- Sajnos az én fészkem is nagyon tönkre ment. - mondta Elek. – Viszlát, most mennem kell, keresek még fészekanyagot!

- Szervusz, remélem, még találkozunk. –válaszolta a fekete gólya.

Kelep boldogan ment haza, mert nagyon sok gallyat talált és egy jó barátot is. A fészküket megjavította, kiszélesítette, s örömmel figyelte Kelep cseperedését, ügyesedését.

Miután Ernő megerősödött sokszor repültek közösen a tóhoz, a nádasba, hogy találkozzanak barátaikkal, s közösen fogyasszák el a vacsorájukat.

Reméljük, sok élményt gyűjtenek, s ha ősszel elrepülnek messzi Afrikába, akkor sem feledkeznek meg rólunk, barátaikról és még sokszor visszarepülnek hozzánk.